Kutatások szerint a bőr öregedésének legfőbb oka a fény ezen belül is az UV sugárzás okozta öregedés.

Százalékos arányban kb 85-90 %-ban az UV sugárzás felelős ezért. A maradék százalékos arányt, a kronológiai öregedés, illetve az életmódból adódó bőröregedés teszi ki.

Az UV sugarak közül is leginkább az UVA sugarak a felelősek a bőr korai ráncosodásáért, megereszkedéséért. Ezen sugarak mélyen, egészen az epidermiszig (irharétegig) hatolnak, komoly változást okozva a sejtekben és azok DNS-ében, illetve felelősek a szabad gyökök képződésében. Roncsolja az elasztikus rostokat és a kollagénmátrixot, melyek a bőr rugalmasságának és feszességének alappillérei.

Az UVB sugarak a dermiszben, a bőr felsőbb rétegeiben,a napégésért és a pigmentfoltok kialakulásáért felelősek.

Az első erős napsugarak akár 10-15 perc alatt képesek a pigmentfoltok megjelenését előidézni.

Tehát a napsugárzás okozta degenerációs folyamatok, nemcsak a bőr optikai megjelenését változtatják meg, hanem szerkezetében és működésében is jelentős változásokat képesek okozni. A bőr veszít hidratáltságából, rugalmasságáből, ráncossá és megereszkedetté válik. Sok esetben bőrérzékenységet is kialakul.

Nem utolsó sorban emelik a bőrrák kockázatát!!!!

Fényvédő, fényvédelem, UV sugárzás, ráncosodás, UVB sugarak, pigmentfolt, bőrérzékenység, megereszkedett bőr, hidratáltság, kozmetika, Pesterzsébet, Bognár Dóri

Tehát nem győzzük eleget hangsúlyozni hogy miért ennyire fontos a fényvédelem!

Szerencsére az Image Skincare palettáján 9 féle fényvédő termék található,

melyek klinikailag bizonyitottan 97-98 % os védettséget adnak bőrödnek rendszeres használat mellett!

Ezek mellet, hialuronsavat, E, és C vitamint, bőrvédő tápláló anyagokat is tartalmaznak. Állaguk is eltérő, egyedi igényekhez szabható.

Hogyan használd a termékeket?

01

A reggeli rutinodba egyszerűen beépítve, az arc letisztítása és krém vagy szérum használata után. Sminkedet mindenképp a fényvédő használata után készitsd el.

02 

Ha pedig nyaralsz ne feledd el 2 óránként a fényvédő használatát ismételni. Fürdőzés után mindig használd újra! Hiszen csak bizonyos ideig és mértékig vizállóak.

03

11 óra és 15 óra között, ha módodban áll kerüld a direkt napozást.

04

Este mindenképp mosd le a fényvédöt börtípusodnak megfelelő letisztitó termékkel és bő vízzel! Majd használd kedvenc Image termékedet, hogy az éjszakai regeneráció céljából.

Ha szeretnéd bőrödet a nyárra felkészíteni,

megfelelően hidratálttá és ellenállóvá tenni a nap káros sugaraival szemben jelentkezz be bármely IMAGE regeneráló – (BIOME+, ANTIOXIDÁNS, O2 LIFT, ILLUMA, ŐSSEJTES)- kezelésre.